Tavaly nyáron, épp ilyenkor, nagyjából egy héttel azután, hogy megjelent a nyári kollekciónk, jött az ötlet, hogy milyen jó lenne, ha közösen terveznénk egy mintát a követőkkel.
Arra gondoltam, hogy most megmutatom minden mozzanatát egy új minta születésének: az ötletelést, a festést, a szerkesztést és végül a kész mintákat.
Szóval megkérdeztem az Instagramon: Milyen mintát látnátok szívesen?
Nagyon sok válasz jött és elég egyértelműen kirajzolódott, hogy mi felé haladjunk.
A legtöbben a Balaton témát írták, és sokan szerettek volna valami igazán színes, nyári hangulatú mintát is látni.
Emellett sok szavazat jött még valami vadvirágos, mezei virágos mintára is. Lakókocsis, nyaralós ötlet is érkezett, ami viszont nekem tetszett nagyon, ezért azt is megfestettem.
Tele lettem lelkesedéssel és inspirációval, pedig már javban az őszi kollekción kellett volna dolgoznom.
Leültem, ecsetet ragadtam
Ahogy szoktam, a lap szélére kiírtam a javaslatokat, elővettem a vízfestéket és elkezdtem megfesteni azokat az elemeket, amiket kaptam ötletként:
– vitorlás,
– a Balaton formája,
– Badacsony,
– retro napágy,
– napernyő,
– homokvár,
– fagyi,
– mentőmellény,
– hal, csali, hattyú, nádas…
A festéssel most is nagyon gyorsan haladtam, pár nap alatt meg is voltam.
És persze jöttek mellé a lakókocsis-szörfös és a vadvirágos motívumok. Utóbbival kapcsolatban pont jól jött ki, hogy akkor voltunk egy egynapos vadkempingen a Balatonhoz közel és egy közeli mezőről tudtam virágokat gyűjteni ahhoz a mintához.
Elsőre telitalálat




Amikor először végignéztem az elkészült mintákat, már tudtam, hogy nem tudom csak úgy félretenni őket...
Annyira tetszett a végeredmény, hogy bár a nyári kollekció már „kint volt”, úgy döntöttem, hogy bizony ezeket is textilre visszük!
Így született meg 2024-ben az extra nyári kollekciónk – teljesen spontán, de mégis közös ötletelésből, játékból, nyári hangulatból.
A kollekció végül limitált és előrendeléses formában jelent meg 2024 májusában és őszintén szólva, nem gondoltuk volna, hogy ekkora sikere lesz. 2 nap alatt, amíg az előrendelés nyitva volt, több rendelést kaptunk, mint máskor egy hónap alatt!
A gyártás a nagy mennyiség miatt sokat csúszott, ami sok kellemetlenséget okozott, de szerencsére nekünk vannak a legkedvesebb vásárlóink és türelemmel kivárták a rendelésüket. 🤗
Sokan írtak utána, hogy lemaradtak a kollekcióról, vagy csak akkor találtak ránk, amikor már elérhetetlenek voltak a minták.
Ezért idén úgy döntöttünk, hogy bár az egész kollekciót nem hozzuk vissza,
a két méltán híres balatoni mintát igen! 🩵
Mert vannak minták, amik egyszerűen nem tudnak kikopni a nyárból – és miért is kéne nekik? 😎
A balatoni minták már elérhetők a weboldalon. Siess, mert nagyon gyorsan fogy a készlet.